Menü Bezárás

A sofőrszolgálat és a taxi közti különbség

Az üzleti életben gyakran szükség lehet egy megbízható sofőrre, aki pontosan akkor áll a rendelkezésünkre, amikor csak szükségünk van rá. Ami viszont minden esetben lényeges, hogy a szolgáltató céggel előre egyeztessük le azokat az időpontokat, amikor szeretnénk egy sofőrt bérelni, hiszen az olyan kiemelt időszakok, mint például a karácsony, vagy éppen a szilveszter, igen csak telített szokott lenni. A hagyományos taxival szemben maga a sofőrszolgálat egy teljesen más szolgáltatás, hiszen alapjában véve nem a sofőr autójával történik a szállítás, hanem a sajátunkkal. A sofőr a helyszínre érkezik egy másik autóval, majd átül a miénkbe és haza visz minket. A kollégája jön utánunk, így amikor haza érkeztünk, a sofőr vissza ül a másik autóba és már vége is van a munkának. Természetesen ez a fajta megoldás nagyságrendekkel olcsóbb, mint a hagyományos taxi, valamint sok esetben biztonságosak is, hiszen a sofőrök maximális tudással és tapasztalattal rendelkeznek, ezen kívül pedig a saját autónkkal utazhatunk.