Menü Bezárás

Az öntözőrendszernek köszönhetően nagy mennyiségű vizet juttathatunk növényeinkre

öntözőrendszer

Ha valóban szép kertet szeretnénk a házunk körül viszonylag rövididőn belül, mindenképp kérjük ki a szakemberek segítségét. Ha az öntözőrendszer kiépítése még nem történt meg, akkor mindenképp ezzel kezdjük a munkát, ugyanis ez az a lépés, ami teljes mértékben felforgatja a kertet. Ugyanis az öntözőrendszer csöveit és magát a központot is, a szakemberek bele építik a földbe. Ennek köszönhetően pedig teljes mértékben láthatatlan lesz. Csakis az öntözőfejek lógnak ki a föld fölé, ezek is akkor, amikor működnek. A víz nyomása az, ami kitolja őket a földből, majd ha befejezte a rendszer az öntözést, akkor vissza húzza őket. Ennek köszönhetően pedig a fejek egyáltalán nem sérülnek, nem lesznek útban, valamint még akkor sem lesz bajuk, ha esetleg autóval rájuk megyünk. A vezérlő központ pedig egy melléképületben szokott helyet kapni, így könnyedén vezérelhetjük, hogy mikor melyik kör locsoljon. Ugyanis az udvar különböző körökre van bontva, így egyszerre nagyobb mennyiségű vizet tud juttatni a növényekre.