Menü Bezárás

Fogyasztói jogok

Az 1960-as években, pontosabban 1962-ben merült fel először az igény a fogyasztói jogok hivatalos megfogalmazására, írásba foglalásába. Az első ember, aki felhozta ezen jogok megformálását és szükségességét, az John F. Kennedy volt, aki abban az időben az Amerikai Egyesült Államok első embere volt. Négy alap jogot formált meg. Ezek a következők: A biztonság, az információ, a választás és a képviselet joga. Ezen idők után minden szervezet erre a négy alap jogra építette fel működését. Ezek a jogok később kibővültek a következőkkel: az oktatáshoz, a kárpótláshoz, az egészséges környezethez, és az alapvető szükségletek kielégítéséhez való joggal.

Biztonság
Az egyik alapvető jognak számít. A következőket foglalja magában: Jog az egészséget vagy az életet veszélyeztető termékek, vagy termelési folyamatok és szolgáltatások elleni védelemhez. Azok a vállalatok, melyek a fogyasztók számára állítanak elő termékeket,különféle biztonsági vizsgálatoknak kell megfelelniük.

Információ
Szintén alapvető jognak számít. Ezen jog az információhoz való jogot foglalja magában. Lényege, hogy a fogyasztót a gyártó vagy a forgalmazó minden esetben köteles tájékoztatni mindennemű kérdésével kapcsolatban. Ez vonatkozik az alapanyagokra, és mindenre, ami a termékkel kapcsolatos.

Választás
Ez a jog szintén alapvetőnek számít. Lényege, hogy a fogyasztónak joga van ár és minőség alapján eldönteni, hogy melyik terméket szeretné megvásárolni.

Képviselet
Ez a jog lehetőséget ad a fogyasztónak, hogy bármilyen jogi útra való terelődés esetén képviselje, vagy akár képviseltesse magát.

Alapvető szükségletek
Ez a jog biztosítja a fogyasztónak, hogy az alapvető élelmiszerekhez bármikor hozzáférhessen. Ebbe bele tartoznak az alapvető élelmiszerek, tisztálkodó szerek és a ruházat is.

Kárpótlás
Amennyiben a fogyasztó reklamációja jogos, a gyártó vagy forgalmazó köteles a vásárlót kárpótolni. Ez lehet termékcsere, vagy akár pénzvisszafizetés is.

Oktatás
A fogyasztónak joga van bármiféle oktatáson részt venni, ami szükséges ahhoz, hogy megfelelően tudjon dönteni bármilyen vitás esetben.
Egészséges környezet
A fogyasztónak joga van az egészséges környezethez vásárlása alatt. A gyártó köteles olyan környezetet megteremteni, ami egyáltalán nem veszélyes sem a fogyasztóra, sem pedig a családjára.