Menü Bezárás

Mellék állás vállalása során szintén komoly feladat munkahelyet találni

Miskolc állás

Ha mellék állást szeretnénk pluszban vállalni a már meglévő mellé, érdemes ugyanolyan nagy hangsúlyt és figyelmet fordítani a keresésre, mintha egy fő állásra van szükségünk. Természetesen ilyenkor érdemes keresés során a pár órás munkaidőt felölelő pozíciókat előnyben részesíteni, még akkor is, ha Miskolc állás keresésünk során a központi földrajzi helyiség. Sajnos manapság sokan nem tudnak megélni egyetlen egy fizetésből, így arra kényszerülnek, hogy akár egyszerre több helyen is dolgozzanak. Egy ilyen feszített élettempó azonban rengeteg szervezést igényel, hiszen ha nem osztjuk be megfelelően az időnket, akkor kb semmit nem fogunk tudni megoldani és nem is lesz időnk semmire. Azonban ha minden hét elején átnézzük, hogy mit is kell csinálnunk és mindennek meghatározzuk az idejét, akkor semmi probléma nem lehet. Az álláskeresés során pedig mindig tüntessük fel az önéletrajzunkban, hogy pontosan hol is dolgozunk, és miért szeretnénk mellékállást is találni, hiszen így a munkáltatók is tisztább képet kapnak rólunk.