Menü Bezárás

Mit tegyünk, ha épületünkben túl magas a felszálló pára és a nedvesség?

felszalló nedvesség

Egy régebbi épület esetében igen gyakori lehet, hogy komolyabb vizesedés keletkezik a falak mentés, ebben az esetben pedig az igen kellemetlen penész is megjelenhet rövid időn belül. A felszálló nedvesség szintén komoly károkat okozhat, főleg abban az esetben, ha folyamatosan jelen van az épületben. Sajnos ezekben az esetekben nem csak a sarkok penészedésével kell számolnunk, hanem az egész fal felületével, amely hosszabb távon valóban komoly károkat képes okozni. Amennyiben ezzel a problémával állunk szemben, mindenképp javasolt a gyors és hatékony megelőzés és javítás, hiszen maga a fal szerkezet is előbb-utóbb tönkre megy majd. Ami fontos, hogy nézzünk utána, hogy pontosan hogyan is kell eljárnunk, valamint hogy milyen szakembereket érdemes megbízni. Ugyanis ma már akkor is van lehetőség a beavatkozásra, amikor a ház már évek óta áll. Magát az alapot erősítik meg ilyenkor a szakemberek, valamint meghatározzák azt is, hogy mit kell tennünk azért, hogy a felszálló nedvesség hosszabb távon ne tudjon problémát okozni.