Menü Bezárás

A pendrive-ok mérete igen változó lehet

32GB pendrive

Az adathordozók széles tárháza vár minket, amennyiben pendrive-ot szeretnénk vásárolni. A 32GB pendrive méret igen kedvelt a 2014-es évben, hiszen pontosan arról a méretről beszélünk, amely megfelel a hétköznapi felhasználóknak is, azonban már elegendő a munka során felhalmozott adatok tárolására. A 32 GB-os pendrive-ra már ráfér több ezer kép, vagy éppen ennek a számnak megfelelő MP3 file, ezen felül pedig akár 40 db filmet is tárolhatunk rajta. Persze ez az érték attól is függ, hogy az adott filmnek mekkora a felbontása, valamint hogy mekkora helyet foglal az adathordozó eszközön. Mint minden technikai eszközre, így a pendrive-ra is jár némi garanciális idő, ez gyártó függvénye, az egy év minden esetben igaznak mondható. Ezen felül azonban nem ritka az sem, hogy akár több évig is él a gyártó által nyújtott teljes körű garancia. Ha nincs arra lehetőségünk, hogy kimenjünk egy kereskedőhöz, akár még interneten is vásárolhatunk, amely igen csak megkönnyíti a vásárlási folyamatot. A garancia természetesen ezekben az estekben is működik.