Menü Bezárás

Az ablak szigetelése előtt sokszor szükségessé válnak egyéb felújítási munkák

ablak javítás

A régebbi építésű ingatlanok esetében sokszor nincs arra lehetőségünk, hogy az elöregedett ablakokat újakra cseréljük. Ilyenkor lehet jó megoldás az ablak javítás, hiszen igen nagy mértékű javítást érhetünk el viszonylag kisebb költségek kifizetésével. A régi, elöregedett fa ablakok már nem szigetelnek olyan jó mértékben, így az első és legfontosabb dolog, hogy ezt a problémát megoldjuk. A szakemberek teljes mértékben fel vannak készülve erre a problémára, így igen rövid időn belül meg tudják oldani. Azonban a munka megkezdése mindig ellenőrizzük le, hogy az adott nyílászáró rendesen záródik-e. Ugyanis ha nem, akkor a legjobban elkészített szigetelés sem fog semmit érni. Ha egyedi ablakról van szó, az elején kell kezdeni a felújítást. Ez azt jelenti, hogy az asztalos az, aki helyre tudja hozni a nagyobb hibákat. Ezt követően jöhet a festés. A mázolás után is ugyanúgy nyitni és zárni kell az ablakokat, így az asztalos munkánál azt is figyelembe kell venni, hogy a lekenést követően is a nyílászáróknak ki kell szorítaniuk a vizet, hiszen csakis így tud tökéletesen záródni.