Menü Bezárás

25 éve történt, hogy elhagytuk az iskolánk falait

25 éve történt, hogy elhagytuk az iskolánk falait. Mindannyian megöregedtünk és családot alapítottunk. Múlt héten ahogy böngésztem az e-mailemet figyelmes lettem egy üzenetre amelyben a csatolt nevek között újra felderengtek régi cimborák és barátok. 43 éves fejjel az osztálytalálkozónkat egy étterem keretein belül hidegtál és aperitív mellett tudtam volna elképzelni. Hosszas tanakodás és levélváltása után döntögettünk, hogy közösen éljük át újra a fiatalságunkat. Mivel mindannyian vidékiek vagyunk úgy döntöttünk hogy megtámadjuk a fővárost. Mivel Google a barátunk az osztálytalálkozó címszóra különös dolgokat dobott fel a kereső az egyik ilyen volt a Beerbike is, és mivel mindannyian hódolunk a sör bűvöletének és persze a testmozgást sem vetjük meg, úgy döntöttünk ,hogy bejárjuk együtt a városligetet. Beerbike-ot béreltünk és a hűtött sörön kívül más kérésünk nem is volt a kedves kapcsolattartónk felé. Mint minden társaságban itt sem volt ismeretlen fogalom a késés. De szerencsére a kapcsolattartónk számára a perc még beilleszthető volt az udvariasság határai közé. Egy hordó sör elfogyasztása és a Hősök tere újra és újra meglátogatása előhozta fiatalkori élményeket, a már mindenki számára elfeledett estéket, a csúfos és kínos másnapokat. Az egész társaság nevében köszönöm ezt a felejthetetlen élményt